
Bihari Ifjúsági Stúdió
Abonyi Színtársulat
"A hit nem más, mint hogy higgy valamiben, ami túlnő rajtuk. Ami még ma nincs, de megrendithetetlenul biztos vagy benne, hogy lesz, mert nem azt hiszed el róluk amit látsz, hanem azt látod bennük, amiben hiszel! S ha ez a hited elég erősen látszik a szemedben, bármit el fognak érni amit szeretnél! "
Bemutatkozás
A BIS egy tehetséges fiatalokból álló társulat, ami 2017 óta aktívan működik. Minden évben újabb színes produkciót állítunk színpadra, más más műfajban. Kis városunkon, Abonyon kívül az ország számos pontján vendégszerepeltünk már. Széleskörű repertoárunknak köszönhetően, mindenki megtalálja a kedvére valót.
Repertoárunk

Színházi előadások
Zenés és prózai műfajban kínáljuk egész estét felölelő színházi előadásainkat.

Zenés - táncos produkciók
Zenés-táncos produkcióink széles műfaji választékban elérhetőek. (Musical, Retro, Rock and Roll, Operett, Mese, Filmzene, Latin...)
Társulatunk legfrissebb hírei
Olvasd el újdonságainkat!

Karantén!
A családot karanténba zárják. Az eddig is alig elviselhető helyzetük még borzalmasabbra fordul. De láss csodát: néha van úgy, hogy a rossz jót eredményez... Avagy a jó dolgunk miatt érezzük helyzetünket olyan mérhetetlenül elviselhetetlennek? Ha kívülállóként olvasnánk a Karantént, azt gondolhatnánk: szerzőjének írói fantáziája határtalan. Pedig lehet, hogy csak fülelve ücsörgött néhány órát valamelyik panelház lépcsőházában, vagy kiült levegőzni egy pesti bérház körgangjára. A rock and roll életérzés után, most egy komolyabb témát boncolgatunk. A prózai előadás mai vonatkozású, és rengeteg poénos helyzetet is tartogat magában. Érdemes megnézni!
Civil kavalkád
2003 óta rendezik meg Szolnokon ezt a több napos, fesztivál jellegű rendezvényt. Az idei évben mi is meghívást kaptunk, és egyből 2 színpadon szórakoztathattuk a látogatókat. Koradélután a gyerekeknek kedveskedtünk mese- és musicalválogatásunkkal., este pedig nagy örömünkre mi zártuk a nagyszínpad programjait!


Hatalmas sikert aratott Hotel Menthol!
Rock and roll életérzés, pörgős dalok és szerelmes duettek töltötték be a minap az abonyi művelődési ház színháztermét. A Bihari Ifjúsági Stúdió fiatal tehetségei legutóbbi produkciójukkal a hatvanas évek világát keltették életre. A Hotel Menthol című előadás kulisszáiról a musical rendezőjét, Fajka Zsanettet kérdeztük. Az interjúért kattints a linkre!
Így készül a Hotel Menthol...
Csapatunk nyáron sem unatkozik! Teljes gőzzel készülünk következő produkciónk bemutatására, ami nem más mint a Hotel Menthol musical! Less be a sznfalak mögé a műhelymunkába, és ismerd meg jobban a szereplőket! Hungária dalok, imádnivaló karakterek, vidám történet! Neked is ott a helyed Augusztus 19-én, az Abonyi Múvelődési Házban!

Tombol a nyár...
Minden évben meghvást kapunk városunk hagyományos helyi rendezvényeire. Ez idén sem történt másként, így egy jó Fröccs és a Hotel Menthol között, beugrottunk a Tó-partyra is egy fergetegeset bulizni!
Fröccs!
A tavalyi, könnyű nyáresti Limonádé c. zenés műsorunk után, idén sem múlt el Fröccs nélkül a nyár. A latin dallamok és retró slágerek mellett, a gyerekeknek kedveskedve mesedalok, a filmek szerelmesei örömére pedig a leghíresebb filmek betétdalai csendültek fel. Az idei évben már családi nappá nőtt rendezvény hatalmas sikert aratott a látogatók körében.

Hallgassátok, szeressétek!
Ismételten egy újabb feldolgozással örvendeztetett meg minket Zsani, amit reméljük Ti is szeretni fogtok! ;)
Interjúsorozat
Sikereink!
Megjelent drága énektanárunk, énekesnőnk és színésznőnk, Fajka Zsanett első hivatalos feldolgozása. Hallgassátok nagyon sok szeretettel!
Főszereplésünkkel készült a város videoklippje!
Dal és videóklipp készült szeretett városunknak, Abonynak. Örömmel vállaltuk a felkérést! Hogy zajlottak a munkálatok?
Itt olvashatod el:

Nyílt táncórát tartottunk
Bihari online
A Koronavírus járvány mindannyiunk életét felforgatta, így mi sem kerültünk könnyű helyzetbe. Ám lelkesedésünk töretlen! Online is próbálunk, tervezgetünk, ötletelünk, új célokat tűzünk ki magunk elé.
Olvasd el beszámolónkat az Abonyi Napló 10. oldalán!


Egy ifjú rendező
Szeretett rendezőnkkel, Balogh Tamás Zsoltival (BTZS) készítettek interjút a csapat munkájáról, tervekről és célokról.
Itt olvashatjátok: